Referenciák


Tantics Viktória, a Beiersdorf CSR program managere

Nagyon örülünk az elnyert Felelős Támogató minősítésünknek, mert úgy gondoljuk, hogy ez elismerése a márka hosszú távú jótékonysági elköteleződésének. Hiszünk abban, hogy ez a logo egyúttal jelzi CSR projektjeink magas minőségét is, melyek valós igényekre adnak választ és reményeink szerint hosszú távú, pozitív hatást gyakorolnak majd a társadalomra.

 

Szarvas Gábor, Budapest Airport Közösségi kapcsolatokért, környezetvédelemért és működésbiztonságért felelős igazgatója

 budapest_airport

Büszkék vagyunk arra, hogy gondosan felépített támogatási programunknak köszönhetően sikerült kiérdemelnünk a hazai CSR szakma egyik legnagyobb elismerését. A Budapest Airport támogatási politikája elsősorban a repülőtér környékén élő közösségekre fókuszál, hiszen elsősorban a környékbeliekkel szeretnénk megosztani a repülőtér működéséből származó előnyöket, de emellett igyekszünk megőrizni az egész magyar társadalom bizalmát és megbecsülését.

 

Kanyó Roland, a dm Kft. marketing és PR menedzsere

dm_logo_kicsi_2Fontosnak tartjuk, hogy időről időre  megvizsgáljuk, honnan hova jutottunk el a társadalmi befektetések terén, s hogy milyen lépéseket tehetünk azért, hogy továbbfejlesszük CSR folyamatainkat, reagáljunk a társadalmi kihívásokra. Másodszor pályáztunk sikeresen a MAF Támogatói Védjegyre, amelynek szakértői több területet világítanak át egy jól nyomon követhető mérési, értékelési szempontrendszer mentén, tanácsaik és ajánlásaik iránymutatást adnak a jövőre nézve. A dm Kft.-nél a társadalmi felelősségvállalás a cég mindennapjainak része, amely érvényesül a cég alaptevékenységében, üzleti folyamataiban, munkatársakkal való viszonyában és programjainkban, amelyek valamely társadalmilag fontos kérdéshez kapcsolódnak.

 

Károlyi Zsuzsanna, az E.ON marketing kommunikációs vezetője

eonA társadalmi felelősségvállalás az E.ON-nál a vállalati kultúránk szerves részét képezi. Nem egy projekt, hanem egy attitűd, deklarált érték. Tevékenységünk minden színterén arra törekszünk, hogy biztonságos és fenntartható környezetet teremtsünk. Éppen ezért nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sikerült elnyerni a hazai CSR szakma egyik legnagyobb elismerését. A MAF Felelős Támogató Védjegy számunkra ezen tevékenységünk minőségi, objektív megerősítését jelenti, valamint kijelöli a továbbfejlődés lehetséges lépéseit, útját.

 

Tamás Ildikó, a Generali kommunikációs és rendezvényszervezési csoport vezetője

generali-logoMi, a Generalinál tudjuk, hogy hosszú távon is hatással vagyunk az emberek életére: segítjük őket abban, hogy biztonságban érezzék vagyonukat és testi épségüket. De társadalmi felelősségvállalási programjainkkal alapítványunkon keresztül igyekszünk még többet tenni. Elkötelezetten dolgozunk azért, hogy olyan területeket támogathassunk sikerrel, mint gyermek- és ifjúságvédelem, a diák- és szabadidősport, az egészségmegőrzés és a közlekedésbiztonság. Azt, hogy jó irányba tarunk, hogy támogatási programjainkkal valóban jó célt szolgálunk, méltóképp kifejezi számunkra a Felelős Támogató Védjegy.

 

Szabó István, a KPMG Vállalati Felelősségvállalási menedzsere

KPMG_NoCP_CMYK_EuroA MAF Felelős Támogató Védjegy számunkra egyrészről a KPMG vállalati felelősségvállalási megközelítésének, valamint társadalmi befektetési programjainak minőségi elismerését és megerősítését jelenti. Másrészről pedig ez a szakmai kritériumrendszer megmutatja, hogy mely területen szükséges még továbbfejlesztenünk eddigi gyakorlatunkat. Ha ismertté válnak a Védjegy szakmai sztenderdjei, és a vállalatok azok szerint alakítják társadalmi befektetési programjaikat, valódi társadalmi problémákra, a vállalat profiljához legjobban illeszkedő befektetési megoldások (pl.: pro bono szakmai segítségnyújtás) születhetnek.  Mindezek mellett elégedettebb lesz a támogató vállalat tulajdonosa, menedzsmentje is, hiszen a vállalat eszközeit, erőforrásait hatékonyan használja fel.

 

Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs vezérigazgatója

k_hA MAF felelős támogatói védjegyre azért pályáztunk másodszor is, mert objektív, egységes szempontrendszer alapján értékeli a vállalatok különböző támogatói tevékenységét. A mérési, értékelési szempontok megjelenésével a cégek támogatási gyakorlata összemérhetővé válik és visszajelzést ad nekünk is arról, hogy jó úton haladunk. Nagyon örülünk annak, hogy ismét megfeleltünk a minősítési vizsgálatnak, a kérdőív kitöltése számos kérdés átgondolására, rendszerezésére, esetleg további fejlesztendő területekre irányítja a figyelmet.


Schubauer Krisztina, a Microsoft Magyarország CSR vezetője

microsoftA vállalati felelősségvállalás egyik meghatározó  eleme a vállalati támogatások, társadalmi befektetések menedzselése. Ezen a területen egy  valóban felelős vállalat még inkább törekszik az etikus és transzparens üzleti gyakorlatokat követésére. Ennek ellenőrzésére nagyon jó eszköz lehet a Felelős Támogatói Védjegy.

 

Hajna Csongor, a Provident Pénzügyi Zrt. kommunikációs csoportvezetője

provident_logo1Egy akkora vállalatnak, mint a Provident, amely világszerte 35.000 dolgozóval 2,5 millió ügyfelet szolgál ki – Magyarországon 4.000 dolgozóval 300.000-et –, pusztán a mérete miatt is minden területen fokozott felelősséggel kell eljárnia. A Felelős Támogató védjegy azt dokumentálja, hogy a jótékonyságra, önkéntességre szánt forrásokat szakszerűen, partnerekkel közösen, átlátható módon fordítjuk a társadalom javára.

Anyavállalatunkat a londoni tőzsdén jegyzik. Egy ilyen tanúsítvány pozitív üzenet küld az ottani befektetőknek, sőt, a hazai döntéshozóknak is, hogy a Provident esetében egy biztonságra törekvő, felelős vállalattal van dolguk. Az ügyfelek és a kollégák szintén jó néven vesznek egy ilyen elismerést, hiszen erősíti a bizalmat azon vállalat iránt, amely kiszolgálja, illetve alkalmazza őket.

A védjegy segít felmérni, hol áll jelenleg a társadalmi befektetések terén a hazai élvonal, piaci vállalkozásként mihez célszerű tartani magunkat, ha versenyelőnyt remélünk ettől a területtől. Szerintem nagyon jót tesz a társadalomnak, ha a vállalatok azon versenyeznek, melyik tud hatékonyabban, átláthatóbban minél pozitívabb hatást elérni. Sokat fejlődött a vállalatok tudatossága az elmúlt években, elkezdtek különféle jó ügyeket felfedezni maguknak, nekünk például a gazdasági nevelés lett az egyik fontos prioritásunk, mert hiszünk abban, hogy egy gazdasági szempontból felkészültebb következő generáció logikus módon sokkal erősebb gazdaságot tud majd működtetni. A védjegy motiválja vállalatokat, hogy tudatosan, befektetésként, a kommunikációs érték mellett a várható pozitív társadalmi hatást is mindinkább szem előtt tartva tervezzék a jótékonysági programjukat.

 

Magyar Henrietta, a Tesco kormányzati és közösségi kapcsolatok vezetője

Tesco_thumb_medium165_44

A Tesco évek óta nagyon tudatosan építi társadalmi szerepvállalási programját, fejleszti stratégiáját. Fantasztikus lehetőségek rejlenek a helyi közösségekkel való szoros együttműködésben, így CSR megközelítésünk középpontjában is ez a helyi gondolkodás áll. A MAF Védjegy programja tulajdonképpen, mint egy tanácsadói, „mentori” program, több szinten segíti stratégiánk megvalósítását. A rendszeres felülvizsgálatok alkalmával elegendő időt szánunk arra, hogy független szakértők segítségével vizsgáljuk meg gondolatmenetünket, a meghatározott előrelépési, fejlődési lehetőségek pedig a köztes időszakokban gondoskodnak arról, hogy a társadalmi célokat ne tévesszük szem elől. A Védjegy elnyerése pedig, nem utolsósorban, pozitív megerősítése az elvégzett munkának.

 

Zolnai Emese, a Vodafone szenior CR szakértője

voda_logo_2007_4c_red_textA megújítás mellett azért döntöttünk, mert bár már 2013-ban is, amikor a Védjegyet először pályáztuk meg, elég magas pontszámokat értünk el a vizsgált területeken, meghatározásra kerültek olyan fejlesztési célok, amelyeken az elmúlt 2 évben dolgoztunk. Szerettünk volna objektív visszajelzést kapni arról, hogy valóban jó úton haladunk és az elért fejlődést a szakértők is igazolni tudják.

 


 

vedjegy_logo

MAF Védjegy elismerések 2016

http://donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/6534671.jpg

Az elismerést átvette Havasi-Juhász Vivien, a dm PR és ügyfélszolgálati csoportvezetője

http://donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/7126392.jpg

Az elismerést átvette Zavaros Dóra, az E.ON CR szakreferense

http://donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/3371633.jpg

Az elismerést átvette Olt Boglárka, a Generali a Biztonságért Alapítvány szakértője

http://donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/1034944.jpg

Az elismerést átvette Havasi-Juhász Vivien, a dm PR és ügyfélszolgálati csoportvezetője

http://donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/4697725.jpg

Az elismerést átvette Zavaros Dóra, az E.ON CR szakreferense

http://donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/3500176.jpg

Az elismerést átvette Olt Boglárka, a Generali a Biztonságért Alapítvány szakértője

http://donorsforum.hu/components/com_gk3_photoslide/thumbs_big/2884587.jpg

Az elismerésben részesült cégek képviselői 2016-ban