Hankook - „KÖSZ, Hankook!” Újra összefogunk Dunaújvárosban!


2017-ben második alkalommal indult el a „Közösségi Összefogás a Szebbért”, azaz a „KÖSZ, Hankook!” projekt. A Hankook Tire Magyarország Kft. kezdeményezése egy, a dunaújvárosiak számára létrehozott önkéntes program, amelynek eredményeképpen 2016-ban – önkéntesek segítségével – szabadtéri edzőparkot hoztak létre, felújították a dunaújvárosi tűzoltóság épületének egyes részeit, továbbá megszépült a mentőállomás is. A program ez alkalommal egy kutyapark létrehozásáért kampányol, amellyel egyben a felelős állattartásra is felhívja a figyelmet.

Idén második alkalommal indult el a Hankook sikeres társadalmi felelősségvállalási programja, a „Közösségi Összefogás a Szebbért”, azaz a „KÖSZ, Hankook!” projekt. A kezdeményezés egy, a dunaújvárosiak számára létrehozott önkéntes program, amely a vállalat 2013-ban létrehozott Hankook Dolgozói Önkéntes Programjából nőtte ki magát. A dolgozói programmal – Dunaújvárosban és környékén – mintegy 28 millió forint érékben járultak hozzá a helyi közösségek életminőségének jobbításához, összesen 85 projekttel, 416 Hankook dolgozó bevonása mellett.

A „KÖSZ, Hankook!” segítségével 2016-ban – civil önkéntesek bevonása mellett – szabadtéri edzőparkot hoztak létre, felújították a dunaújvárosi tűzoltóság épületének egyes részeit, továbbá megszépült a mentőállomás is. A program ez alkalommal egy kutyapark létrehozásáért kampányol, amellyel egyben a felelős állattartásra is ösztönöz és felhívja a figyelmet ennek fontosságára.

A városi, közösségi együttélésnek számos aspektusa van, ennek egyik fontos része a felelős állattartás is. A statisztikák szerint az országos szinten növekvő számú kutyafuttatók és kutyaparkok, valamint a kapcsolódó edukációs programok hozzájárulnak a közösségi együttélés és a felelős állattartás erősödéséhez. Ebben kívánunk most élen járni a dunaújvárosiakkal, hogy az élet e területén is jobbá tegyük környezetünket és közérzetünket - nyilatkozta Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország Kft. kommunikációs vezetője. - A város vezetőségével közösen három területet jelöltünk meg, amelyre el tudjuk képzelni a kutyaparkot. Innentől fogva már csak a dunaújvárosiakon múlik, hogy végül hol valósul meg a kutyapark, ezért bíztatok mindenkit az online szavazásra, valamint az önkéntes munkára! - mondta el Roy Katalin.

Az online szavazás február 29-én, szerdán indult, az erre a célra létrehozott www.koszhankook.hu nevű weboldalon, ahol három helyszín közül lehet választani. A szavazatok összesítését követően a legtöbb szavazatot elért helyszínen fog megvalósulni a kutyapark. További érdekesség, hogy az aktívabb szavazók ugyanitt jelentkezhetnek önkéntesnek is, így még inkább részesévé válhatnak a közösség és környezetépítő aktivitásnak. A projekt megvalósításához az egész város összefogására szükség lesz: a Hankook biztosítja az eszközöket és segédanyagokat, Dunaújváros önkormányzata a helyszínt, a lakóközösség pedig önkéntesként járulhat hozzá a program sikeréhez.

A projektről további részleteket a www.koszhankook.hu weboldalon olvashatnak, szavazni pedig 2017. február 29. – március 23. között szintén ezen az oldalon lehet.